Az Atomaknák (ADMs) a Hidegháborús Stratégiában és a Non-proliferációs Örökségben
Az Atomaknák (ADMs) a Hidegháborús Stratégiában és a Non-proliferációs Örökségben
I. Az Atomaknák (ADMs) Konceptualizálása
I.A. A Nukleáris Akna Meghatározása és Egyedi Szerepe
Az atomaknák (Atomic Demolition Munitions, ADMs), a szakzsargonban a nukleáris robbanószerkezetek egy speciális, kisméretű kategóriáját jelentik, amelyeket köznapi nyelven nukleáris taposóaknának neveztek. Ezeket az eszközöket az Egyesült Államok fejlesztette ki a hidegháborúban, eredetileg kettős céllal: katonai és polgári célú bontásra, bányászatra vagy földmunkára. A polgári és katonai fejlesztések ellenére azonban az ADM-eket soha nem vetették be harci vagy nem harci műveletek során, kivéve a teszteléseket.
A Fő Cél: Terep Megtagadása. Katonai szempontból az ADM-ek elsődleges rendeltetése az volt, hogy az előretolt harctéri zónákban felrobbanva megakadályozzák vagy meghatározott irányba tereljék az ellenséges erők mozgását. A pusztítás célja nem önmagában az ellenség megsemmisítése volt, hanem stratégiai akadályok létrehozása. Ez a doktrína a kulcsfontosságú terepszakaszok és szűk keresztmetszetek megsemmisítésére irányult, mint például a hidak, gátak, hegyi hágók és alagutak.A robbanások következtében az ellenség mozgását nem csupán fizikai akadályok lassították, hanem radiológiai gátak is, ezzel az ellenséget előre elkészített "ölőzónákba" csatornázva.
Az ADM-ek a taktikai nukleáris fegyverek (TNW) kategóriájába tartoztak.Ez a kategória határozottan elkülönült a stratégiai nukleáris fegyverektől (SNW), amelyeket az ellenséges terület mélységében fekvő, nagyszabású célpontok (városok, bázisok, ipari központok) ellen terveztek.
I.B. A Talajjal Érintkező Nukleáris Bontás Technikai Racionáléja
Az ADM-ek használatának hatékonysága a fizikai elhelyezésükön és a robbanás energiájának hatékony talajba való átvitelén alapult.
Kisebb Robbanóerő, Nagyobb Hatékonyság: Az ADM-ek esetében a cél az volt, hogy minimalizálják a szükséges robbanóerőt, miközben maximalizálják a földmozgatás és a célpont szerkezeti integritásának megbontásának mértékét (kráterképzés). Ennek elérése érdekében az ADM-eket szándékosan talajjal érintkező vagy mélyen a felszín alá telepített robbanásra tervezték. A kisebb hordozóeszköz-hiba és a speciális gyújtási karakterisztika miatt az ADM-ek sokkal kisebb robbanóerővel is képesek voltak elérni ugyanazt a pusztítási fokot, mint a levegőben felrobbantott nukleáris fegyverek. Például egy hatos sávú autópálya kráterrel történő megsemmisítése, amely körülbelül 30 méter széles , sokkal kisebb robbanóerőt igényelt ADM-mel, mint más nukleáris eszközökkel.
Ez a tervezési prioritás azt jelzi, hogy az ADM-ek nem csupán pusztító harctéri fegyverek voltak. A fegyverek optimalizálták a robbanási energia szeizmikus lökéshullámokká és földmozgássá való átalakítását. Ebből a szempontból az ADM-ek geofizikai hadviselés eszközei voltak, amelyek arra hivatottak, hogy ellenőrzött, lokalizált nukleáris robbanásokkal véglegesen megváltoztassák a harctér térszerkezetét. Funkciójukat tekintve ezek az eszközök sokkal inkább a védelmi mérnöki eszközök közé tartoztak, mintsem az offenzív csapásmérő képességhez.
II. Az Atom-Szabotázs Arzenálja: Az Amerikai ADM Programok
Az Egyesült Államok több generációját fejlesztette ki az ADM rendszereknek. A fejlesztés fő iránya a miniatürizálás volt, lehetővé téve a bevetést kis, különleges műveleti csapatok számára.
II.A. Az Amerikai ADM Rendszerek Evolúciója (TADM, MADM, SADM)
Az amerikai nukleáris taposóaknák rendszere a T-4 ADM-mel kezdődött (1957–1963), amely egy ágyútípusú fegyver volt , és amelynek szállítása négy embert igényelt, mindegyik 40 font (18 kg) súlyú szekciót cipelve. Ezt követték a modernebb, kompaktabb rendszerek.
Amerikai Atomakna (ADM) Változatok Összegzése
| Megnevezés | Robbanófej | Gyártási/Bevetési Időszak | Tömeg (kb.) | Robbanóerő Tartomány (kt TNT) | Elsődleges Szerep |
| T-4 ADM (Előd) | W7 / Mk 30 | 1957–1963 | Kb. 160 font (72 kg) (4 szekció) | N/A (Ágyútípus) | Taktikai Bontás |
| MADM (Medium) | W45 | 1965–1986 | ~400 font (181 kg) | 1-től 15 kilotonnáig | Taktikai Akna, Területmegtagadás |
| SADM (Special/Hordozható) | W54 (B54 bomba) | 1964–1989 | 58.5–70 font (26.5–32 kg) | 0.01-től 1 kilotonnáig (10 tonna – 1 kt) | Man-Portable, Clandestine Bevetés |
II.B. Közepes Atomakna (MADM)
A Medium Atomic Demolition Munition (MADM) a hidegháború alatt az Egyesült Államok által kifejlesztett taktikai nukleáris fegyver volt, amelyet nukleáris taposóaknaként való alkalmazásra szántak.A fegyver W45-ös robbanófejet használt , és a teljes egység súlya megközelítőleg 400 font (181 kg) volt.
A MADM robbanóereje 1 és 15 kilotonna között volt választható , de egyes források 0.1 vagy 0.2 kilotonnás opciókat is említenek. A rendszer fő komponensei közé tartozott a csomagoló tartály, maga a W45 robbanófej, a kód-dekóder egység, és a gyújtóegység. A MADM-et 1965 és 1986 között gyártották és telepítették.
II.C. Különleges Atomakna (SADM): Az Ember által Hordozható Határ
A Special Atomic Demolition Munition (SADM) a hordozható nukleáris fegyverek terén jelentett mérföldkövet, a B54 bomba néven is ismert rendszer volt a legkisebb, ember által szállítható nukleáris akna, amelyet az amerikai hadsereg a 1960-as évektől az 1980-as évek végéig alkalmazott.
Miniaturizálás és W54 Robbanófej: A SADM a W54 robbanófejet használta, amely a valaha bevetett legkisebb és legkönnyebb hasadóanyag alapú bomba volt az Egyesült Államokban.
Ultra-Alacsony Robbanóerő: A SADM robbanóereje rendkívül alacsony volt, 10 tonna és 1 kilotonna TNT ekvivalens között mozgott. A választható robbanóerő beállítások közé tartozott a 0.1 vagy 0.2 kilotonna. Ez a rendkívül alacsony erősség a Davy Crockett rendszerre is jellemző volt, amely szintén a W54-es robbanófej változatát használta.
Clandestine Műveleti Taktikák és Felszereltség: A SADM-et a különleges erők számára tervezték. A műveleti doktrína két fős csapatokat javasolt, ahol az egyik ejtőernyős viszi a fegyvercsomagot, a másik pedig a támogatást nyújtja. A fegyvert olyan stratégiai helyszíneken kellett elhelyezni (például kikötőkben vagy kritikus infrastruktúrában), ahonnan a csapat tengeralattjáróval vagy gyors vízi járművel menekülhetett.A fegyver burkolata alumínium kovácsolt elemekből és öntött üvegszálas anyagból készült, és rendelkezett víz alatti elhelyezésre szolgáló házzal és külső vezérlőkkel is.
A Műveleti Kockázatok Magyarázata (Az "Öngyilkos Fegyver" Racionáléja): A SADM-ek bevetési profilja (titkos beszivárgás, a bevetés az ellenség mögött, mechanikus időzítő) a legmagasabb szintű kockázattal járt. Bár az eljárás előírta a csapatok kimentését , a tény, hogy az eszközöket erősen védett, kritikus infrastruktúra alatt kellett elhelyezni, nagyon magas valószínűséggel tette nehézzé vagy lehetetlenné a kivonást. A bevetéshez szükséges speciális képességek és a feladat kritikus fontossága miatt a fegyverrendszer bevetési paraméterei a legvégső, potenciálisan egyirányú bevetés jellemzőit hordozták. Ez a műveleti veszélyességi szint képezte később a politikai spekulációk alapját, amelyek a fegyvert öngyilkos akciókhoz kötötték.
III. Az ADM-ek Szerepe a NATO Védelmi Stratégájában
Az ADM-ek alapvető elemei voltak a NATO hidegháborús stratégiájának, különösen a Szövetség konvencionális hátrányának ellensúlyozására a Varsói Szerződéssel szemben.
III.A. Telepítési Területek és Doktrínális Elosztás
Földrajzi Fókusz és Telepítés: Az Egyesült Államok ADM-eket telepített Nyugat-Németországban, különösen a Fulda-rés környékén, amelyet az elsődleges szovjet inváziós útvonalnak tekintettek, valamint Olaszországban.Emellett a legmodernebb típusok (SADM és MADM) Dél-Koreában is hadrendben álltak.
Integráció a NATO Struktúrába: Az ADM-ek a hadtest és hadosztály szintjén kerültek elosztásra, jellemzően egy ADM szakasz jutott egy amerikai hadosztályra, vagy egy ADM század egy amerikai hadtestre.
Parancsnoki Ellenőrzés és Tervezés: Az ADM pontok kijelölése a terepen magas szintű parancsnoki együttműködést igényelt, a hadtestparancsnok és a G3 Op (hadműveleti törzs) részvételével, tipikusan négy-öt kilométerenként. Bár a nukleáris fegyverek használatának végső jóváhagyása az amerikai elnökhöz tartozott, a NATO tervei az 1950-es évektől feltételezték a nukleáris fegyverek korai vagy akár azonnali bevetését egy nagyszabású VSZ támadás esetén.Az ADM-ek képviselték ennek az eszkalációnak a leglokalizáltabb módját.
III.B. A Radiológiai Akadályok Stratégiai Logikája
Az ADM-ek elsődleges célja a konvencionális erőhátrány áthidalása volt. A NATO számára a nukleáris aknák voltak az a garancia, hogy kulcsfontosságú létesítményeket azonnal és helyrehozhatatlanul meg lehet semmisíteni.
A Kettős Védelmi Rendszer: Az ADM robbanásai nem csak a fizikai infrastruktúrát rombolták le (például krátert képeztek egy autópályán ), hanem jelentős és tartós radiológiai szennyezést is okoztak. Ez a kettős hatás – fizikai akadály és sugárzásos tiltás – szolgált a legjobb eszközként az ellenséges erők mozgásának korlátozására és csatornázására.
Az ADM-telepítés Mint Nukleáris Kioldó Mechanizmus: Az ADM-ek telepítése a frontvonal mögötti kritikus pontokon (például a Fulda-résben) rögzítette a NATO azon elkötelezettségét, hogy nukleáris fegyvereket vet be, még saját területen is, a VSZ konvencionális győzelmének megakadályozása érdekében. Az ADM pontok sűrűségének (4–5 km-enként) jelölése azt mutatta, hogy a szövetség egy rendkívül magas politikai és morális küszöböt lépett át: a lokalizált, szándékos sugárzásos szennyezést vállalta, hogy megakadályozza a teljes összeomlást. Ez a doktrína a nukleáris eszkaláció legmélyebb pontját reprezentálta a védelem területén.
IV. A Varsói Szerződés Ellenterve: Az "Atom Aknák" és a Magyar Stratégia
A Varsói Szerződés (VSZ) komolyan vette a NATO ADM fenyegetését, ami alapvetően befolyásolta a saját hadműveleti terveit, különösen a Magyar Néphadsereg (MN) déli szárnyon betöltött szerepét.
IV.A. Taktikai Nukleáris Haditervezés a VSZ-ben
A VSZ haditervezése 1945 és 1989-90 között elsősorban a NATO-val vívott nukleáris összecsapásra összpontosított.A VSZ és a NATO egyaránt feltételezte a nukleáris háború valószínűségét.
Hírszerzés az ADM-ekről: A VSZ erői számára alapvető feladat volt a NATO nukleáris fegyverek észlelhető jeleinek (rakéták, bombázók) felderítése. Különösen kiemelt jelentőséggel bírt az atomaknák telepítésére előkészített műtárgyak felderítése. Ez magában foglalta a terep befogadóképességének, járhatósági viszonyainak és a létesítmények logisztikai bázisainak elemzését.
IV.B. A Magyar Kontextus és Műveleti Irányok
Magyarország, mint a Varsói Szerződés tagja (1955–1991) , a Szovjetunió által kijelölt stratégiai irányelveket követte.
Offenzív Doktrína: A Magyar Néphadsereg 5. Hadserege támadó hadműveletet indított volna a háború kitörésekor, két lépcsős hadműveleti felépítésben, az osztrák–magyar határ teljes szélességében. A fő offenzív tengelyek a Duna-völgyi és az Észak-Olasz Hadműveleti Irányok voltak.
Az ADM-ek Fenyegetése az MN Előrenyomulására: Tekintettel az MN 5. Hadseregének gyors offenzív feladatára Ausztrián észak-olasz irányba , ők lettek volna az elsők, akiket a NATO ADM-ekkel igyekezett volna feltartóztatni. A hágók, hidak és alagutak nukleáris elzárása (terrain denial) komoly akadályt jelentett volna a VSZ páncélos egységeinek mozgására. Az ADM-ek felderítése és semlegesítése kritikus fontosságú volt a VSZ hadműveleti sikerének biztosításához.
Szovjet Nukleáris Infrastruktúra Magyarországon: Bár Magyarország nem volt nukleáris fegyver birtokló állam , a Szovjetunió taktikai robbanófejek tárolására szolgáló létesítményeket tartott fenn az országban. Ilyen tárolóhelyek közé tartoztak az Úrkúti Monolit-típusú, a Kunmadarasi Basalt-típusú és a Hévíz/Sármelléki Gránit-típusú bunkerek. Ezek a létesítmények biztosították a nukleáris eszközök gyors elérhetőségét, amelyek potenciálisan ellensúlyozhatták volna a NATO ADM-ek használatát a VSZ területén vagy a támadó tengelyek mentén.
Az ADM-ek szerepe Ausztria vonatkozásában: Mivel az MN tervezése a Duna-völgyi és észak-olasz irányokra koncentrált
IV.C. A Szovjet Ellentét: A "Bőrönd Nukleáris Fegyver" Kontrovérzia
A SADM-mel szembeni szovjet válasz, az úgynevezett "bőrönd nukleáris fegyver" az egyik leginkább vitatott biztonsági kérdés maradt a hidegháború után.
Alekszandr Lebed Vádjai: 1997-ben Alekszandr Lebed nyugalmazott orosz tábornok, a Biztonsági Tanács volt titkára, azt állította, hogy több mint 100 darab, Nyugaton ADM-ként ismert, "bőrönd méretű" nukleáris fegyver hiányzik a volt Szovjetunió Spetsnaz különleges erőinek készletéből. Ezek a fegyverek állítólag 1 kilotonnásak voltak, és egyetlen személy is bevethette őket gyorsan, a nagyobb fegyverekre jellemző biztonsági kódok nélkül. A jelentések szerint 50 000–100 000 ember halálát okozhatták volna egy nagyvárosban.
Az Információ Megbízhatósága: Az orosz kormányzati tisztviselők azonnal cáfolták Lebed állításait, hangsúlyozva az arzenál biztonságát. Nyílt forrású információ a szovjet hordozható nukleáris fegyverek számáról, helyéről vagy alkatrészeiről nem áll rendelkezésre. Soha nem találtak semmilyen bizonyítékot vagy komponenst a bőröndbombákra vonatkozóan a Szovjetunió felbomlása óta eltelt évtizedekben.
Technológiai Elavulás: A technikai elemzések szerint, ha ezek a fegyverek valaha léteztek és elvesztek is, 2018-ra valószínűleg már nem működnének vagy "sziszegnének" (fizzle) a szükséges speciális karbantartás hiánya miatt, amely minden nukleáris fegyverhez szükséges (pl. trícium ).
V. Az ADM-ek Öröksége, Biztonsága és Leszerelése
V.A. Biztonsági Kockázatok: Hordozhatóság és Parancsnoki Ellenőrzés
Az ADM-ek jelentős mértékben növelték a nukleáris fegyverekkel kapcsolatos balesetek és biztonsági kockázatok elméleti szintjét. A SADM, mint ember által hordozható eszköz, lehetővé tette a nukleáris bevetést nagy logisztikai lábnyom nélkül, de ezzel rendkívüli módon decentralizálta az eszközök feletti ellenőrzést.
A "Törött Nyíl" Hagyomány: Az Egyesült Államok hadserege a korai atomkorszakban 32 "Törött Nyíl" (Broken Arrow) eseményt élt át, amelyek nukleáris fegyverek elvesztését, ellopását vagy jogosulatlan használatát jelentették. Az ADM-ek kialakítása, amelynél a fegyverzetet a helyszínen, terepen állították össze, növelte a jogosulatlan hozzáférés és a veszteség kockázatát a titkos műveletek során. A SADM kompakt kialakítása a bevetési paraméterek miatt eleve magas kockázatot generált, még a legjobb biztonsági protokollok ellenére is.
A modern fegyverek tervezése jelentősen javította a biztonságot és a védelmet, ami a poszt-hidegháborús korszakban a "Törött Nyíl" incidensek megszűnését eredményezte.
V.B. Kivonás a Hadrendből és Leszerelési Státusz
Az amerikai ADM programok a hidegháború végével párhuzamosan szűntek meg. A MADM bevetése 1986-ban , a SADM pedig 1988/89-ben fejeződött be.
Nemzetközi Leszerelési Keretek: Az ADM-ek leszerelése a nukleáris fegyverekre vonatkozó szélesebb körű nemzetközi egyezmények alá tartozik:
Atomsorompó Szerződés (NPT): Ez a szerződés, amely 1970-ben lépett hatályba, a globális non-proliferációs rezsim sarokköve, célja a nukleáris fegyverek terjedésének megakadályozása és a leszerelés előmozdítása.
A Nukleáris Fegyverek Tilalmáról Szóló Szerződés (TPNW): Bár ez a szerződés 2021-ben lépett életbe, és a nukleáris fegyverek teljes tilalmát célozza , a fő atomhatalmak nem csatlakoztak hozzá. Magyarország 2024-ben kiemelte a nukleáris leszerelés felé tett erőfeszítések szükségességét.
A leszerelt ADM robbanófejek sorsát az amerikai atomfegyverek életciklusát szabályozó eljárások (DOE/NNSA) alapján kezelik. A megsemmisítési programok, mint például a START és a SORT, keretében a nukleáris infrastruktúrát és a hordozórendszereket is felszámolták (pl. Minuteman II rakéták és silók).
A Proliferációs Riasztó Potenciál: A SADM és a feltételezett szovjet analógja azért jelent tartós biztonsági kockázatot, mert a nukleáris fegyverzetet a legkisebb, legkönnyebben elrejthető méretre zsugorította. Ez a miniaturizáció elméletileg csökkentette a nukleáris képességek elérésének akadályát. Lebed tábornok alátámasztás nélküli állításai az elveszett "bőröndbombákról" állandósították a nukleáris terrorizmus veszélyét a globális biztonsági diskurzusban. Ez a modell, nem pedig a fegyverek harctéri felhasználhatósága (mivel soha nem használták őket ), befolyásolja a legtartósabban a jelenlegi fegyverzetellenőrzési és terjedésgátlási stratégiákat.
VI. Melléklet: Részletes Elemzés a SADM-ről és a W54 Robbanófejről
A Special Atomic Demolition Munition (SADM), amely B54 bomba néven is ismert volt
A SADM Meghatározása és Szerepe
A SADM-et (más néven XM129, XM159 Atomic Demolition Charge vagy B54 bomba)
Elsődleges célja a stratégiai szűk keresztmetszetek (chokepoints) megsemmisítése volt az ellenséges vonalak mögött, mint például:
Alagutak
Hosszú viaduktok
Keskeny hegyi hágók
Kikötők vagy más kritikus létesítmények.
SADM Technikai Paraméterek és Evolúció
A SADM-et a korábbi, négy ember által szállított T-4 ADM (Atomic Demolition Munition) rendszer leváltására kezdték fejleszteni 1960 júniusában. A T-4 szállítása során mind a négy embernek egy 40 fontos (18 kg) szekciót kellett cipelnie. A SADM-en a fejlesztési periódus alatt több modifikációt hajtottak végre:
| Változat | Gyártási időszak | Méretek | Tömeg (kb.) | Robbanóerő Tartomány |
| B54 Mod 1 (SADM) | 1964. augusztus | 305 mm átmérő, 457 mm hosszú | 26,5 kg (58,5 font) | 0,01–1 kilotonna (10–1000 tonna TNT) |
| B54 Mod 2 (SADM) | 1965. június | Ugyanaz a méret | 32 kg (70 font) | 0,01–1 kilotonna |
A robbanóerő választható volt: 0,1 vagy 0,2 kilotonnás beállítások is ismertek voltak.
Szerkezet és Bevetés
A fegyver kompakt volt, alumínium kovácsolt elemekből és öntött üvegszálas anyagból készült burkolattal. A robbanófej és a tok között habszivacs gumi szigetelést használtak.
Víz alatti képesség: A SADM rendelkezett egy házzal, amely lehetővé tette a víz alatti elhelyezést, külső vezérlőkkel együtt .
Gyújtási rendszer: Tartalmazott egy mechanikus időzítőt és egy ferroelektromos gyújtószerkezetet.
Éjszakai művelet: A tárcsákat trícium-foszfor festékkel világították meg, hogy éjszaka is könnyen leolvashatók legyenek .
A Bevetési Doktrína: A fegyvert a Különleges Erők (Special Forces) számára tervezték.Egy tipikus bevetési forgatókönyv két fős csapatot feltételezett: az egyik ejtőernyős szállította a fegyvercsomagot, a másik pedig a támogatást nyújtotta. A csapatnak titokban kellett elhelyeznie a töltetet (például kikötőkben vagy más stratégiai helyszíneken), beállítania az időzítőt, majd úszva kellett elhagynia a területet, ahonnan tengeralattjáróval vagy gyors vízi járművel menekítették volna ki őket.
W54 Robbanófej – A Miniatürizálás Csúcsa
A W54 robbanófej volt a SADM magja , amely a miniatürizálás csúcsteljesítményét képviselte az Egyesült Államok arzenáljában.
Tömeg: A W54 robbanófej maga mindössze 51 fontot (kb. 23 kg) nyomott , de a SADM-ként bevetett B54-es változat súlya 58,6 font (kb. 26,6 kg) volt. Ez volt a legkisebb és legkönnyebb hasadóanyag alapú bomba, amelyet az Egyesült Államok valaha hadrendbe állított.
Méretek: A robbanófej egy henger volt, körülbelül 40 x 60 cm méretű (kb. 16 x 24 hüvelyk).
Robbanóerő: A W54 egy változtatható robbanóerejű hasadófej volt.A robbanóerő akár 0,01 kilotonna (10 tonna TNT-nek megfelelő) is lehetett.Ez az erő nagyságrendileg kétszer-négyszerese volt az oklahomai Alfred P. Murrah szövetségi épületet megsemmisítő ammónium-nitrát alapú bombának.
Kapcsolódó Rendszerek: A W54-es robbanófej egy nem változtatható robbanóerejű változata (Mark 54 Mod 2) képezte a Davy Crockett hátrasiklás nélküli ágyúból indított XM-388 lövedék magját, amely a valaha gyártott legkisebb nukleáris fegyverek egyike volt . Később a W54 egy fejlesztett változata, a W72-es robbanófej is készült az AGM-62 Walleye televíziós irányítású siklóbombához.
A W54 robbanófej és az azt alkalmazó SADM rendszer lehetővé tette a nukleáris pusztítás rendkívül lokalizált alkalmazását nagy logisztikai lábnyom nélkül, ami páratlan volt a nukleáris fegyverek történetében.
VII. Konklúziók
Az Atomaknák (ADM-ek) vizsgálata rávilágít a hidegháború rendkívüli hadviselési terveire, amelyek a legextrémebb megoldásokat vették fontolóra a konvencionális hátrány áthidalására. A tervezési specializáció (geofizikai pusztítás) és a miniatürizálás (SADM) magas fokú technológiai elkötelezettséget tükrözött, amely azonban komoly biztonsági és parancsnoki ellenőrzési kockázatokkal járt. Az ADM-ek doktrínális szerepe a NATO "nukleáris kioldó mechanizmusaként" és a VSZ hírszerzési prioritásaként Közép-Európában, különösen a Magyar Néphadsereg támadó irányainak viszonylatában, jól mutatja, hogy ezek az eszközök a hidegháborús eszkalációs kockázat legintenzívebb pontjait képviselték. Bár kivonták őket a hadrendből, az általuk képviselt kis méretű, hordozható nukleáris fenyegetés modellje mind a mai napig hatással van a globális non-proliferációs erőfeszítésekre.
.jpg)
.png)
.jpg)
.jpg)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése