Balkán hidegháborús komplexumai voltak
- Urbex &Tour
A hidegháború tetőpontján, Enver Hodzsa albán vezető arra a következtetésre jutott, hogy az ellenségek le akarják rombolni a szocializmus védőbástyáját Albániában.
(Forrás: saját kép)
Pontos adat nincs a számukkal kapcsolatban, úgy becsülik, hogy 750.000 volt belőlük a 28 748 km2-es országban.
A BunkArt1 múzeumban található információ szerint a tervezett szám 221.143 volt, de “csak” 173.371 épült meg.
Enver Hoxha kommunista diktátor úgy hitte, bármelyik pillanatban megtámadhatják Albániát (jogosan vélhette, hiszen Albánia akkoriban pont az ő irányítása miatt a világ egyik “legszemtelenebb” országa volt, hasonlóan a mai Észak-Koreához), és így megvédheti .
A földrajzi sajátosságok (nagy hegyek, valamint kevés és rossz állapotban lévő utak) miatt az ország inkább a meglepetésszerű gerillaharcokra volt alkalmas, ami jól jött anno a ’40-es években az itteni partizánoknak az olasz és német megszállók ellen (a “partizan” szó a mai napig nem szitokszó, hiszen gyakorlatilag itt mindenki partizán volt akkoriban valamennyire, azaz küzdött a német-olasz kettős megszállás ellen, nem kellett ahhoz kommunistának lenni).
De miután később a SZU-val történt szakítás után már Kínával is megromlott a kapcsolat, a diktátor biztos akart lenni abban, hogy bármilyen potenciális támadás ellen meg tudja védeni országát, ezért elindította a bunkerizációs programot. A bunker program részben már akkor elkezdődött, amikor az ország kilépett a Varsói Szerződésből 1968-ban, a legintenzívebb periódus azonban 1975 és 1983 között volt.
Bunkerek képei a BunkArt1-ben
(Forrás: saját kép)
Az erre szakosodott betonüzemek mindenhol az év minden napján napi 24 órában gyártották a betonelemeket az egyszemélyes kis gombáktól az öt szintes földalatti erődítményig. A hadseregnek addig nem voltak civil mérnökei, de abban az időben bevonták őket is. A bunkerépítésekért felelős katonai mérnökök egyike azt mesélte, hogy az ő feladata volt, hogy gondoskodjon arról, hogy a bunkerek részelemeit legyártsák, a helyszínre szállítsák, és a helyszínen legyen annyi ember, akik majd összerakják. Ezért a helyi termelőszövetkezetekből „kölcsönözte”, azaz vezényelte a munkaerőt. Mivel kezdetben semmilyen tapasztalata nem volt, az egész munka leszervezése nagyon nehéz feladatnak bizonyult.
A munkát a hadsereg irányította, de jórészt a civil emberek végezték el. Az állami betonüzemek gyártották az elemeket. Egy munkás azt nyilatkozta, a gyárban három műszakban dolgoztak 8 órákat. Minden műszak más elemet gyártott, így senki sem ismerte az építmény teljes szerkezetét.
Kínai segítséggel épült az Elbasan-i vasgyár, ahol a vasanyagot gyártották a bunkerekhez. Az elemeket az állami közlekedési vállalat szállította a helyszínre, és a helyiek rakták össze végzettségük alapján. A képzettséget nem igénylő részmunkákat a sorkatonaság végezte a helyi képzetlen civil emberekkel együtt.
Egy másik mérnök, aki a bunkerek felállításáért volt felelős azt mondta, napi 10 órát dolgozott minden egyes nap 8 éven keresztül. Amikor megkérdezték, hogy valaha is megkérdőjelezte-e a fenyegetést és a bunkerek szükségességét, azt válaszolta, hogy rendszeresen hamis légi riasztásokat kaptak, hogy így befolyásolják a gondolataikat.
A légi riasztásoknak azonban sokszor lehetett valóságalapja is. Több idős, egykori vadászpilóta ismerősünk mesélte, hogy az akkori jugoszláv hadsereg rengetegszer követett el légtérsértést provokációs célból, ezeket a gépeket ők “kísérték ki” rendszeresen Albánia légteréből.
A nehezebb terepen könnyebb bunkerek épültek, mert oda csak a szamarak és emberek tudták felvinni az alkatrészeket, a legnehezebb elem 100 kg volt. A hegyekbe épült nagy parancsnoki bunkerek 70 különböző elemből álltak össze. Ott kellett összerakni őket vassal és helyben kevert betonnal. A munkát minden időjárási körülmények között csinálni kellett.
A legnehezebb elemeket traktorokkal és szovjet Zil teherautókkal vitték a helyszínre, majd kézi erővel rakták össze.
Jó időben négy bunkert tudott egy brigád egy nap alatt összerakni.
Rossz időben viszont elhúzódott a munka, mert a traktornak kellett kihúzni a teherautót a sárból.
Ahol még a kecske sem tudott elmenni, oda is bunkereket kellett építeni.
Gjipe
(Forrás: Ivók-Székely Zsanett)
A munkások darukat is használtak, hogy fölállítsák azokat a tengerparton, mezőkön és városi utcákon, ezek felállításakor a balesetvédelemmel nem nagyon törődtek, így évente 70-100 ember halt bele a bunkerépítésekbe, katonák és civilek egyaránt.
A gyerekeket 3 éves koruktól arra nevelték, hogy ébernek kell lenniük a belső és külső ellenséggel szemben, és a propaganda szlogenek folyamatosan hangsúlyozták a “gjithmonë gati”, azaz “mindig készen kell állni” propagandát. 12 éves korától minden albán gyerek kiképzést kapott a legközelebbi bunkerben, hogyan szorítsa vissza az ellenséget. Havonta kétszer civil hadgyakorlaton kellett részt venniük a családoknak, ami volt, hogy 3 napig tartott, és amelyben a felnőtt korú lakosság, nők és férfiak vettek részt, fegyvert kaptak, de töltényt nem. A fiatal úttörőket és a kommunista ifjúsági mozgalom tagjait kiképezték arra, hogyan védekezzenek a légi invázió ellen azáltal, hogy hegyes cövekeket rögzítsenek a fák tetejére, nehogy bejuthassanak a leszálló külföldi ejtőernyősök. A felnőtt férfi lakosság 20%-a hivatásos katona volt, és a GDP kb. 1/4-ét költötte az ország fegyverkezésre.
A bunkerek típusai
A Qendër Zjarri, azaz QZ bunker volt a leggyakoribb. Ez három részből állt: egy 3 m átmérőjű beton kupolából rajta egy lőréssel, egy üreges hengerből, ami a kupolát tartotta, és egy 60 cm-es külső falból. A henger és a külső fal közötti részt földdel töltötték meg. Sok helyen hármasával állították fel őket, és előregyártott betonalagúttal kötötték össze.
A QZ bunker tervrajza
(Forrás: wikipedia)
Bunker Tirana központjában, ami valaha a Blloku bejáratát őrizte
Amennyiben ezt a típust sziklás domboldalon vagy vízszintes talajon (lásd pl. a fentebbi kép) ásták el, úgy az “első védvonal” feleslegessé vált, így azt gyakran nem is építették meg.
Látszik, hogy tömör vaslemez van a vékony betonréteg alatt. Ha a lőrésén benézünk, akkor látjuk, hogy a “gomba” réteges szerkezetű, nemcsak a vékony külső beton alatt van vastag vaslemez, hanem alatta beton, vaslemez, beton, vaslemez stb. több rétegben.
Ezt a típust egy katonai mérnök Josif Zagali tervezte, aki később a Védelmi Minisztérium főmérnöke lett.
De Hoxha, mint sok más miniszterét és sok-sok minisztériumi vezetőt hamis vád alapján bebörtönözte 8 évre. Felesége megőrült, családját a barátok és ismerősök elkerülték, lánya pedig mellrákban halt meg. Zagali később azt mondta, hogy “fájdalmas és tragikus sors nemcsak nekem és a családomnak, hanem több ezer Albániában élő családnak, akik átélték Enver Hoxha diktatúráját.”
Hármas bunker, Porto Palermo 2005
A másik a parancsnoki Pikë Zjarri, azaz PZ bunkerek típusa. Ezek sokkal nagyobbak voltak, 8 méteres átmérőjű kupolával.
Beton szeletekből álltak össze, melyek mindegyike 8-9 tonnát nyomott, így a kész bunker 350-400 tonnás volt.
A PZ bunker tervrajza
(Forrás: wikipedia)
Parancsnoki bunker újra hasznosítva büfének Mali i Robit-ban
Voltak a speciális, nagy földalatti alagutak stratégiai célokra, melyeket a legnagyobb titokban építettek.
A mérnöki gárda nem láthatta a teljes építési folyamatot, havi váltásban cserélték őket helyszínről-helyszínre. Ismerőseinktől hallottuk, hogy pl. a BunkArt1-hez a munkásokat (a technikusokat és a mérnököket is!) úgy vitték, hogy Tirana központjában felvette őket a teherautó, bekötötték a szemüket, össze-vissza furikázták őket a városban és környékén, majd három hétre letették őket dolgozni a mostani BunkArt1-nél (ott volt a szállásuk és fogalmuk nem volt, hogy hol vannak). Három hét után ugyanúgy össze-vissza szállították őket bekötött szemmel, majd így értek vissza Tirana központjába, azaz haza, úgymond szabadságra. Mindannyian meg voltak győződve, hogy valahol nagyon messze Tiranától építettek egy bunkert.
Több ezer kilométeres alagutak vannak a hegyek belsejében, így egyes szakértők szerint Albánia a világon a második legtöbb katonai alagúttal rendelkező ország Észak-Korea után.
Forrás: Sirob Naiv
A bunker program erőteljes negatív hatással volt Albánia amúgy is gyenge gazdaságára, a büdzsé egynegyedét költötték katonai célokra.
A bunkerizáció röviddel Enver Hoxha halála után abbamaradt. A poszt-kommunista kormányoknak kevés információjuk van arról, hogyan is használták és pontosan mennyi épült.
2004-ben albán hivatalnokok felfedeztek 16 tonnányi elfeledett mustárgáz készletet és egyéb vegyi fegyvereket, az Egyesült Államok pedig 20 millió dollárt adott Albániának, hogy megsemmisítse azokat, ami meg is történt.
Bár a bunkereket eredeti céljukra sohasem használták élesben, utána azonban igen.
A polgárháború alatt a Saranda-i lakosság egy része elfoglalta a bunkereket a város körül, hogy a kormányerők és lázadók közötti harcokban így vegyenek részt.
Az 1999-es szerb-koszovói háborúban a határ menti albán falvakat a szerb tüzérség lövedékei többször eltalálták, így a lakók a bunkereket használták menedékként. Vagy a koszovói albán menekültek bújtak meg bennük, amíg a nemzetközi segélyszervezetek menekülttáborokba vitték őket pl. Kukës-ba.
Bunkerek Saranda partjainál
Az utóbbi években a bunkerek száma megfogyatkozott. A lakosság nagyon sokat robbantással és munkagépekkel bontott el, a kormány védte ugyan, mint köztulajdont, de a helyieket ez nem érdekelte. A tengerparton viszont a kormány bontotta el a katonaság segítségével, leselejtezett T 59-es tankokkal, mert veszélyessé váltak a turisták számára. Így ma már úgy tűnik, hogy a bunkerek elhelyezése mindenféle logika nélkül történt, de ez nem igaz, az akkori kanyargós, jórészt egysávos utak (sokszor hajtű-) kanyarjait, az összes tengeri és szárazföldi határt, valamint a fontos stratégiai létesítményeket védték egy aránylag logikus rendszer szerint.
A megítélés vegyes: vannak, akik örülnek, hogy pusztulni látják őket, és vannak, akik megőriznék az utókornak, mert már annyira megszokták és az életük részévé vált.
Voltak kezdeményezések, hogy a megmaradt bunkerek hogyan alakíthatók át pl. szálláshellyé, de hasznosították istállónak, raktárnak, büfének, tetováló szalonnak, de találunk bunkerből kialakított görög ortodox szentélyt is.
Politan kisváros
Magát a várost az 1960-as években építették azzal a céllal, hogy fegyver- és lőszergyártó ipari központot hozzanak létre.
A kommunista rezsim idején zárt terület volt.
A völgyben találhatók a katonai gyár termelő létesítményei; nem messze ettől a ponttól a munkások és családjaik házai voltak. A város szélén, közvetlenül az út túloldalán a magánszektorral, több tucat vastag betonkapuval borított portál hagyta el a megereszkedett szögesdrótot a szikla tövéig.
Belépés az egyik olajfákkal benőtt portál légbeömlőjén, egy szellőző helyiségbe.
Hatalmas klímaberendezések, hűtők, fúvók és egyéb berendezések vannak felszerelve. 
A műszaki helyiségek után végtelen alagutak nyúlnak a hegyek mélyére; az ívek magasságát a teherszállító járművek itt történő áthaladására tervezték.
A föld feletti üzem összes termelési létesítménye teljesen a föld alatt volt.
A kínai mérnököknek és építőknek sikerült egy legalább több hektár összterületű védett bunkeregyüttest felállítaniuk, ahol szerelősorok és lőszeregységek, robbanóanyag-raktárak, csomagolósorok, gépműhelyek, laboratóriumok és adminisztratív részlegek, életfenntartó rendszerek, ill. még valami földalatti erőművet is elhelyeztek.
Szerkezetileg az objektum körülbelül 500 méter hosszú és 10 méter magas íves blokkok formájában készül, amelyeket alagutak kötnek össze.
A számtalan teljes gép és elhagyott berendezés, amelyek szinte érintetlenek a martalócoktól.
Közvetlenül a lábak alatt nemrégiben faragott tölténydarabok vannak szétszórva mindenhol: magok, hüvelyek, golyók, sapkák…
Alagutakban és díszes galériákba - és az egyik üzletben automatizált vonal krimpelő hüvelyek találhatók.
Az összetett mechanizmusokban elakadt patronok láthatók. Úgy tűnik, egy pillanatban, a gyártási folyamat során, az összes autót sürgősen leállították, és az emberek sietve elhagyták a munkahelyüket.
A berendezések nagy része Kínában készül, a névtáblákon hieroglifák találhatók.
A gyártás legveszélyesebb részét masszív vasbeton lezárások választják el.
Itt helyezték el a lőpor szitálását, keverését, felakasztását, valamint a töltények vele való felszerelését. A mai napig itt tárolják az elhagyott puskaporos hordókat. A berendezés fóliával megfeszített aggregátumai körüli padló is fekete porréteget takar.
A kész lőszert a csomagoló részlegre szállították, ahol konténerekbe rakták, majd a raktárba szállították. A töltőasztalon számos „cink” még mindig itt van. Az egyik raktárban lőszeres dobozok is maradtak.
Ahogy kell, a gyárban különböző minőségellenőrző laboratóriumok, műhelyek, archívumok és közműhelyiségek találhatók.
Az egyik sarokban még egy kis dízelgenerátort is található.
A repülőket a hidegháború lezárultáig használta az albán légierő.
.jpg)
Edi Rama miniszterelnök azt mondta,
hogy a fővárostól, Tiranától 180 kilométerre délre fekvő Pasha Liman haditengerészeti bázis „hozzáadott értéket” jelenthet a NATO szövetség számára, és ők már elvégezték a felújítását.
„Hiszem, hogy ezekben a veszélyes időkben a tábornok fontolóra veheti NATO haditengerészeti bázis létrehozását Albániában” – mondta beszédében.
A Vlora-öböl alatt helyezkedik el s az 1950-es években építették, amikor a Szovjetunió 12 tengeralattjárót hozott ide, és ezzel létrehozta egyetlen haditengerészeti bázisát a Földközi-tengeren.
Tirana és Moszkva kapcsolatainak 1961-es megszakítását követően a Pasha Liman haditengerészeti támaszpontként működött tovább, négy ottmaradt tengeralattjáróval és kis hadihajókkal.
A bázist és a tengeralattjárókat az 1997-es zűrzavaros évben kifosztották, amikor Európa akkor legszegényebb lakói elvesztették megtakarított pénzüket egy kudarcba fulladt piramisjátékon.
A tengeralattjárók közül hármat ócskavasként adták el, a negyedik pedig megmaradt, a kormány most azt fontolgatja, hogy átalakítsa-e múzeummá.
A Pasha Limant Törökország újította fel, és azóta a Jón- és az Adriai-tengeren járőröző katonai hajók haditengerészeti támaszpontjaként szolgál.
Carp Island - tengeralattjáró bázis
Szovjetunió tengeralattjárói használták 1961-ig bázisként.
A föld alatti labirintust biológiai- és vegyi fegyverek laborjaként is használták.
Utána Albánia kilépett a Varsói Szerződésből és ez megszűnt.
Kucove - NATO hadműveleti taktikai bázisává válik.
Ez a légibázis "1962-ig az ország teljes légterének lefedettségéért volt felelős".
.
Modern hadműveleti központtá, valamint számos modern kori vadászrepülőgép befogadására való képességének fejlesztésére.
Tiranától, a fővárostól 85 kilométerre délre található, nevét a közeli Kuçovë kisvárosról kapta, amelyet Albánia kommunista rezsimje alatt Sztálin városnak hívtak.
Monte Limbara,Olaszország.USA elhagyott komplexum
- Monte Limbara blog
- SightRider blog
486L mediterrán kommunikációs rendszer
MEDCOM
Keletről nyugatra a Földközi-tengeren át. Spanyolországtól a Fekete-tengerig Olaszországon és Görögországon áthaladva, és észak felé a közép-európai szélessávú hálózatokkal, délen pedig a mindenütt jelen lévő 490L AUTOVON-nal kommunikál:
A 486L Mediterranean Communications System (MEDCOM) hálózatot 1966. október 5-én helyezte üzembe Martina Francában az Egyesült Államok Légiereje.,
Az volt a célja, hogy létrehozza a troposcatter gerincet, amely összeköti Spanyolországot a Közel-Kelettel, száz Tropo és LOS telephelyen keresztül. Ibériai-félsziget Olaszországon (Szicília, Szardínia, Calabria, Campania, Toszkána és Liguria), Görögországon, Krétán és Törökországon keresztül.
A tervezett hálózat mintegy hatezer mérföldre terjedt volna ki troposcatter, LOS, mikrohullámú és vezetékes kapcsolatokkal, többszörös hang-, teletípus-, fax- és adatátvitelre.
A tervek szerint az Egyesült Államok Védelmi Kommunikációs Rendszerének Automatikus Hanghálózatával ( 490L AUTOVON ) csatlakozik, amely lehetővé tenné, hogy közvetlenül elérje a teljes világméretű katonai hálózatot.
A 486L-es hálózatot gyakran helytelenül nevezik Big Rally -nak : a valóságban ezt a megnevezést kódolták a hálózat olaszországi szakaszaihoz és az attól keletre lévő Törökország felé tartó összeköttetéshez, míg a BR2 ( Big Rally 2 ) betűszó azonosította az ideiglenes a hálózat olyan szakaszai, amelyeket általában mobil struktúrák üzemeltetnek, amelyek elkerülték az amerikai légierő közvetlen szükségleteit, mint például az Athén és Róma (Tolfa) közötti összeköttetést, amelyet később megszüntettek. BR2 útvonalak voltak Görögországban, Olaszországban és Közép-Spanyolországban.
A hálózat Észak-Olaszországon keresztül (Coltanótól északra) csatlakozott az ET-A- European Tropospheric Scatter-Army rendszerhez , amely a NATO feldbergi telephelyén halad át, és Tropo és LOS kapcsolatokkal bővült Németországban, Franciaországban, Belgiumban és Angliában.
A hálózat nyugat felé Spanyolországban, Los Santos de la Humosa (1A) és Guardamar del Segura településeken indult, Mallorca (3H), Menorca (3B), Monte Limbara (4C) felé Szardínián.
A szardíniai állomás nagyon fontos volt, mivel itt szakadt meg a szakasz, amely dél felé haladt Monte -Avellino felé, kelet felé Coltano (9L) Pisa felé, majd észak felé az ET-A hálózaton. Monte-bólVergine (5F)
Virgin, a projektben a hálózat Troposcatterben ereszkedett le Szicília felé a calabriai Monte Nardello bázisán keresztül , míg a másik kar Martina Franca, Lefkada (Görögország) szigete, Athén felé haladt, majd innen három részre oszlik a Észak-Görögország, Törökország (nagyon elterjedt Tropo hálózattal az egész területen, különösen a Fekete-tenger partjai mentén) és Kréta.
A Két bejárata volt tehát német földön:
a Troposcatter liguriából (Savona) a Feldberg melletti Fekete-erdőbe irányult,
és az említett LOS.
Spanyolországban a hálózat ezután a Gibraltári-szoros felé haladt, átkelt rajta és Afrikában ért partra, míg északon a francia Atlanti-óceán partja mentén folytatódott Anglia felé.
A Monte Limbara állomás (1200 méterrel a tengerszint felett, 40°51'26"N – 9°10'11"E )
Monte Limbara troposcatter állomás műholdképe
rádióhálózat gerincét képezte NATO tagországokkal.
1300 m tengerszint feletti magasságban, Szardínia északi részének legmagasabb hegyén található.
A hatalmas parabolaantennák, amelyek közvetlenül a hegycsúcs előtt érnek az égbe.
Az ACE-HIGH hálózathoz hasonlóan a 486L -es hálózat is a REL által gyártott Troposcatter berendezést használta, többcsatornás szélessávú sugárzással és útvonaltól függően 1-10 kW teljesítményű.
.jpg)
A frekvenciák ugyanabba a tartományba kerültek, mint a NATO rendszeré (600-1000 MHz), az alacsony UHF tartomány (400 MHz) használatával a nagyobb visszhangnak kitett tengeri szakaszokon.
.jpg)
.jpg)
Az állomás három pár mozaik paraboloidból állt egy fémbordán, párhuzamosan (nincs közös fókusz) és hordozott megvilágítóval.
A rendszer négyszeres diverzitásban működött (két antenna, két adó és négy vevő minden egyes információhoz).
Antennáinál figyelembe kell venni az antenna párok függőleges távolságát ugyanazon a szakaszon amely jellemző
Ez a bázis irányította célra az amerikai bombázót, ami a párizsi szórakozóhelyen felrobbantott katonák miatt Kadhafi rezidenciáját Elnöki parancsra megsemmisítette.
A Limbara-hegység nagy parabola edényeiből érkező utolsó üzenetek az első Öböl-háború során kerültek továbbításra a 90-es évek elején.
1993-ban a bázist végül az amerikaiak elhagyták 72 óra alatt !
és átadták az olasz védelmi minisztériumnak.
Kifizették az 1993-s egész éves bérleti díjat: nem egész 1 dollárt -lírában.
Jelenlegi állapota:
A felmérés - számvetés elkészült : jogi egyeztetés folyik - Olaszország a saját szakembereit is szeretné a kezelő állományba a felújítás részlete és a terület biztosítása miatt.
A szigeten 26 objektumot hoztak létre a néphadseregnek és Titónak mint főparancsnoknak.
43°4.676’N, 16°10.883’E
Valamikor 5000 katona 75 napon át élhetett lent a külvilágtól hermetikusan elzárva. Ennek egyik emléke, mementója a tengeralattjáró bázis.
egy köznyelven forgó elnevezés, hisz gyorsnaszádok állhattak itt anno, hisz sem a hossza és szélessége, sem a mélysége nem felel meg egy tengeralattjárónak.
A 26 objektumot az 1950-es és az 1990-es évek között építették katonai célokra, összesen 90 milliárd dollár költséggel.
Prvoslav Davinic volt védelmi miniszter;hivatali ideje alatt a katonaság mintegy 15 titkos föld alatti építményt használt, például Uzicében egy repülőgép hangárt.
Belgrád Dedinje kerületében valóságos város volt a mélyben, a Karas elnevezésű parancsnoki központ, benne raktár a szolgálattevők felszerelésének és pihenőhely a katonáknak.
Konjicba, Boszniában volt a legnagyobb és legdrágább - összesen 8,5 milliárd dollárba került - titkos föld alatti város 6500 négyzetméteres területen, a Zlatar hegység gyomrában.
Fölötte álcázásnak három hétvégi faházat húztak föl, a föld alatt 280 méter mélyen volt az atombunker.
Atomháború esetén katonai hadműveleti központként működött volna, és óvóhelyként szolgált volna a vezérkar, Tito marsall és családja számára.
Építése 1953-tól 1979-ig tartott.
Ugyancsak Boszniában, a Han Pijesak és Bugojno környezetében épült földalatti városok már tönkrementek. Abban a régióban, a Gorazde közeli Socéban található az egyik legnagyobb titkos titói objektum 15 ezer négyzetméteren, de Jugoszlávia szétesése után senkit sem érdekelt a bunker sorsa. Ma azonban a kelet-boszniai Gorazde vezetése úgy tervezi, hogy gombát fog termeszteni a földalatti járatokban.
Az Adriai-tengeren, az olasz határvizek közelében, Vis szigetén 1944-ben Josip Broz Tito és a partizánhadsereg főparancsnoksága működött a föld alatt, később titkos tengeralattjáró bázis volt a sziget gyomrában.
1992-ig az egész sziget zárt terület volt, sem a jugoszláv állampolgárok, sem turisták nem kereshették fel..jpg)
Svetozar Radisic nyugalmazott tábornok;Vis- szigeten 37 katonai objektum volt a szigeten, beleértve Tito barlangját
A föld alatti katonai kórházat és az 500 méteres alagutat a hadihajóknak.
A sziget vezetői azt tervezik, hogy az egykori katonai objektumokat szállodákká, apartmanokká alakítják.
Dubrovnik közelében, Kupariban közvetlenül a Hotel Kupari mögötti hegy gyomrában, 800 méter mélyen alakítottak ki Titónak pihenőhelyet, amelyben konyha, borkiállítás és tárgyalóterem is volt. Ezt az objektumot a horvát védelmi minisztérium ellenőrzi.
Tito titkos földalatti városai közül az egyedüli működő Észak-Macedóniában, Kumanovóban van, de azt az Egyesült Államok hadserege és a NATO-erők használják.
Tengeralattjáró alagutak Dalmáciában
Dugi Otok
Dugi Otok, vagy a „hosszú sziget” a tengerészek kincsesbánya, beleértve az egyedülálló Telaščića Természetvédelmi Parkot, amely egy sós vízű tóval rendelkezik, és híres csodálatos szikláiról, amelyek 160 méter magasra emelkednek, és 85 méter mélységig süllyednek.
Három tengeralattjáró alagútja is van, amelyek hajóval megközelíthetők a sziget körül, a Zagračina-, a Paprenica- és a Bukašin-öbölben.
Köszönet: Hotel Bozava
Šibenik
Dél felé haladva eljutunk Šibenikhez és a „Hitler-szem” alagúthoz.
A Sibenik-csatorna,
Forrás: kanal-svetog-ante.com
"Hitler-szem" alagút
Forrás: Strel-swimming.com
Brač
Brač szigetén három tengeralattjáró alagút található: a Maslinovo-, a Smrka- és a Kručšica-öböl.
Željava, Horvátország - megsemmisített bázis
A Plitvice Times25. március 2018.
Željava légibázis, szigorúan titkos földalatti légibázis, amely Horvátország, valamint Bosznia és Hercegovina határában található, a Plješevica-hegy alatt.
A Zeljavai föld alatti vadászgép bázis bejáratánál található egy Douglas C-47B Dakota katonai repülőgép elhagyatva.
Valaha büszkén jelezte, hogy egy repülőtér van a közelben.
A délszláv háború idején szétlőtték, az idők folyamán fosztogatók elvitték az értékes részeit.
Ez a volt Jugoszlávia legnagyobb földalatti repülőtere és katonai légitámaszpontja volt, és Európa egyik legnagyobb bázisa
A repteret 1957-ben kezdték építeni 505-ös objektum kódnéven.
A munkálatok 1965-ben fejeződtek be.
Az akkori összeg 6 milliárd dollárra rúgott. Európa egyik legnagyobb katonai repterét építették meg.
A komplexum elsődleges feladata (a NORAD-hoz hasonlóan), hogy összegezze, koordinálja és továbbítsa a korai radar védelem adatait.
A teljes komplexum egy 20 kilotonnás atombomba robbanását is kibírta volna a tervek szerint.
A repteret 1968-ban vette használatba a Zágráb melletti Pleso reptérről a 117. vadász regiment.
A bunkereket 1978-ig folyamatosan bővítették.
A reptér teljes befejezése után 24 évig védte a Jugoszláv légteret.
A hivatalos kódneve KLEK volt. A 117. vadász regiment 280 főt állomásoztatott Zeljaván békeidőben, de háború esetén ez 520 főre emelkedett volna. Zeljaván 30db Mig 21 es vadászgép volt állandóan.
A századok elsődleges feladata az Olasz, Osztrák és Magyarországokkal közös határ ellenőrzése-védelme.
1988-ban ide települt MIG-29-eseket nem lehetett az alagutakba bevinni, mivel azok bejáratai a 21-esekre lettek optimalizálva.
De a háború kitörése előtt nem sokkal egy bejáratott, átalakítottak.
A reptér (illetve a köré épített) radar hálózatnak is nagy jelentősége volt. Összesen 7 radar működött a reptér közelében.
A hálózat képes volt más radarok adatait is feldolgozni, melyek az ország más területein vannak.
A létesítmény alapeleme a „Celopek” elnevezésű elfogó- és megfigyelő-radarja volt, mely a Plješevica hegyen állt.
A radar a jugoszláv egyesített légvédelmének idegközpontját képezte, mely az egész ország területét, és feltehetően távolabbi területeket is fedett.
Ezenkívül magába foglalt egy vezérlő központot, biztonságos kommunikációhoz szükséges felszerelést, valamint földalatti alagutakat két teljes harci repülő- és egy felderítőszázad használatára, ellátására és karbantartására.
Ezek az egységek
- 124.LAE (Harci Repülőszázad) és a
- 125.LAE voltak MiG-21 Bis repülőkkel,
- 352.IAE (Felderítő Repülőszázad) MiG-21R repülőkkel ellátva.
A délszláv háború elején a bázist intenzíven használta a szövetségi katonaság 1991-ben.
Az evakuációt hat hónappal megelőzően a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) azt a parancsot kapta, hogy képezze ki a Boszniai Szerb Köztársaság Hadseregének (VRSK) katonáit a létesítmény használatára.
A bázis alaprajza:
Az objektum mindennel fel volt szerelve, hogy 30 napig működjön 100 fő személyzettel külső beavatkozás nélkül.
Klímatizált szobák (13) voltak raktárak és kiszolgáló helyiségek mellett.
Az elhasznált levegőt motorok fújták ki.
A reptéren ma 2 ország, Horvátország és Bosznia osztozik.
Az étkezdében akár 1000 ember ellátását is meg tudták oldani.
Majd 4 kilométernyi az alagút hálózat.
A hangár ajtók, egyenként 100 tonnát nyomtak, és hermetikusan záródtak.
Egy 20 kilométeres csőrendszernek köszönhetően, a Bihac melletti raktárakból tudtak vételezni üzemanyagot.
A reptér és a bunkerek látogathatóak, de csak saját felelősségre! A reptér környéke a mai napig elaknásított, és bár az SFOR és KFOR erők mentesítették a terület egy részét, nincs garantálva a teljes felszámolás. Időnként Európa más országaiból az ottani speciális rendőri erők, hoznak kutyákat akna keresésre kiképezni. A bunkerekben a mai napig nem lett felszámolva a különböző üzemanyag tartályok, tehát a szivárgó gázok robbanásveszélyesek, sőt a Bosnyák hadsereg robbantásai miatt, az épület állaga is kérdéses egyes szakaszokon. A kifutópályák használhatatlanná váltak, bár időnként előfordul, hogy magán kisgépek leszállnak egy viszonylag érintetlenebb helyen.
Az Airbase Željava állt:
föld alatti objektum Klek, kódnév: Object 505
öt kifutópálya
egy barakk
radar a Plješevica-hegy tetején
34 egyéb épület
A földalatti alagutak és galériák komplexumát felosztották 56 páncélozott ajtó, és 4 bejárata volt.
Az ajtók mérete és súlya valóban lenyűgöző volt; három ajtó vastagsága 60 cm, szélessége 20 m, magassága 4 m, súlya 100 tonna és villamos energiával működött, míg a negyedik ajtó hidraulikus elven működött, vastagsága 80 cm, szélessége 20 m és magassága 9 m.
Az Airbase Željava többet is tartalmazott külső létesítményekkel.
Köztük volt öt kifutópálya, a bázistól 3 km-re elhelyezkedő laktanya, garázsok, műhelyek és egyéb épületek.
A radarállomás és a kommunikációs központ a Plješevica-hegy tetején helyezkedett el.
A rakétákat és bombákat tartalmazó raktár Vedro poljében volt.
Az egész komplexumot kibányászták és berobbantották több mint 50 tonna robbanóanyaggal 16. május 1992-án.
Végül csak romok maradtak.
Most Željava az elhagyott és veszélyes terület, mert nincs hivatalos információ az alagutak belső helyzetéről.
https://youtu.be/oKT-OJDpibo
Jelenleg így néz ki belülről
2016.
Urbex Hungary
2018.
https://youtu.be/l1MBBry5SlE
Megjegyzések
Megjegyzés küldése